Zoltai András Budapesten élő szabadúszó dokumentarista fotográfus. Felsőfokú tanulmányait angol nyelven hallgatta a Budapesti Gazdasági Főiskolán és közgazdász diplomát szerzett. A főiskolai évek alatt kezdett mélyrehatóbban foglalkozni a fotográfiával, majd alkalmazott- és reklámfotósként dolgozni.
Fotográfiai szaktanulmányait a Bálint György Akadémián (MÚOSZ) végezte fotóriporter szakon. Kíváncsisága, utazásai és nyitottsága alapozza meg fotográfiai képi világát. A klasszikus dokumentarista fotográfiából merít, munkamódszere a személyes involválódásra való törekvés.
Képeiben szociálisan érzékeny témákra fókuszál és meggyőződése, hogy a fotográfia nyelvén elmesélt történetek megváltoztathatják a világot. 2019 mérföldkövet jelent a karrierjében, amikor elnyeri a Magyar Sajtófotó pályázat első helyezését az Örményországban készített sorozatával. Ugyanebben az évben kiválasztják a NIKON-NOOR mesterkurzusára Szófiában. Ezek hatására kezd el még céltudatosabban foglalkozni a dokumentarizmussal, amely megalapozza filmre fotózott anyagainak hangulatát. Indiában készülő, klímaváltozással kapcsolatos sorozatával, amelyben a Brahmaputra folyó környezeti problémáit és az emberek környezetükre adott reakciót vizsgálja, rangos állami és nemzetközi ösztöndíjakat is elnyer. Jelenleg is ennek a történetnek a folytatásán dolgozik. 2021-ben továbbá beválasztják az Európai Fotográfiai Platform FUTURES tehetségei közé.
A BGE Napon bemutatásra kerülő projektre a "Majuli".
Majuli a világ legnagyobb folyami szigete, amely az észak-kelet indiai Asszámot keresztül szelő fenséges Brahmaputra folyón terül el. A sziget történelmét és az ott élő emberek identitását évszázadok óta meghatározza, területeit aktívan formálja, sorsokat kísér végig a folyó hatalmas vízhozamának pulzáló, időről-időre mindent elárasztó jelenléte.
2020-ban kezdtem el megfigyelni a sziget árterületein élő közösségek természethez való érzékeny, ösztönös, mégis védtelen viszonyát. Lakóhelyük és családjaik biztonsága, rizsföldjeik termőképessége, egyszóval létük is mind a folyó és környezetének állandó alakulásának van kiszolgáltatva, amellyel az idők során megtanultak egyensúlyban élni, olykor akár gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz.
Elfogadták, hogy a folyó mindig elvesz vagy ad. Ez az egyensúly bizonyos értelemben kibillent a 21. századra. Az elmúlt évtizedekben a sziget területe harmadára csökkent az egyre fokozódó talaj erózió miatt, ami családok ezreit kényszerített lakóhelyük elhagyására. Korunk globális környezeti változásai sem kerülték el a térséget: a monszunok már nem a megszokott módon (vagy egyáltalán nem) érkeznek, az árvizek kiszámíthatatlanabbak lettek, a víz szennyezettsége is egyre növekszik.
Az infrastruktúra fejlődésével gátak és homokzsákok lepték el a partszakaszt, hogy megállítsák a víz térnyerését. A szigeten megtapasztalt harmonikus, ugyanakkor disztópikus mindennapok szimbolikussá váltak számomra, és rádöbbentettek arra, hogy a helyiek értelmezése a problémáról teljesen eltérő, mint amit egy külső szemlélő elsőre gondolhat. Majuli elszigeteltségének kérdései foglalkoztatják fizikai, társadalmi és spirituális értelemben, valamint a szigeten élő mikroközösségek környezetünk változásaira adott reakciói.