A pénzügyi tudatosság, a pénzügyi kultúra további fejlesztése érdekében kibővítette tavaly júniusban kötött együttműködési megállapodását a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi képzőhelye és az MNB – EduLab Kft.
A partnerek az együttműködés során továbbra is közösen hasznosítják elméleti és gyakorlati tudásbázisukat. A Pénzmúzeum – az alapító MNB szándékával összhangban – 2022 óta a pénzügyi ismeretterjesztés zászlóshajója, mely egyetemi kapcsolataiban arra törekszik, hogy a pénzügyi felsőoktatásban résztvevő egyetemi hallgatók is úgy tekintsenek az intézményre, mint ami megkerülhetetlen a pénzről szóló tudás megalapozásában.
A magasabb szintű együttműködés során az egyetem Buzogány utcai kampuszának I. előadója megújult, vagyis idén szeptembertől a hallgatók az előadótérben további ismeretszerzésre inspiráló, a Pénzmúzeumhoz kötődő üzenetekkel, installációval találkozhatnak. Az oktatás területén is tovább mélyült az együttműködés, melynek keretein belül a marketing szakos harmadéves hallgatók ellátogatnak a Pénzmúzeumba, a féléves szemináriumi feladatuk során kiemelten foglalkoznak a Pénzmúzeum turisztikai, módszertani különlegességeivel. Mindezek mellett a BGE hallgatói pénzügyi tudásuk gyarapításához a jövőben is használják majd a Pénzmúzeum által működtetett „beconomist” üzleti és gazdasági oktatási platform ismeretterjesztő videóit.