Dalnoki Bencét tehetsége mindig is a konyhába vonzotta, de csak középiskolás korában döbbent rá hivatására, egy Bevezetés a vendéglátásba című előadás révén. Az érettségi megszerzése után a Taverna Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskolába jelentkezett, majd a budapesti Fausto’s Étteremben kezdte meg tanulóéveit. Itt találkozott Vomberg Frigyessel, aki a magyar csapatot készítette fel a 2016-os Bocuse d’Or Europe versenyre; ez volt az első találkozása ezzel a szakmával, amelyet soha többé nem hagyott el Széll Tamásnak köszönhetően, akinek második commis-ja lett az intenzív edzési időszak alatt. Két héttel a győzelem után óriási meglepetésére Tamás felkérte, hogy dolgozzon az Onyx Étteremben.
Az Onyxból való távozás után egy rövid kitérőt tett a Balaton mellett található, Bib Gourmand elismerést nyert Kistücsök étteremben, majd visszatért Budapestre, amikor Széll Tamás és párja, Szulló Szabina – akik mindketten valódi mentorként hatottak Bencére – megnyitották első éttermüket, a Stand25 Bisztrót. Ezután szinte elkerülhetetlen volt a következő lépés: csatlakozott a két Michelin-csillagos Stand Étterem csapatához, ahol jelenleg sous-chef-ként dolgozik.
Noha Bence imád a konyhában lenni, mégis gyakran érzi szükségét annak, hogy a természetbe vonuljon. Körülbelül tíz éve vette fel a vadászatot, ami a családja körében régóta népszerű időtöltés.
A 2022-2023-as év kiemelkedően fontos volt a magyar gasztronómia történetében, hiszen 2022 márciusában Dalnoki Bence vezetésével második lett a magyar csapat a Bocuse d’Or Europe Budapesten megrendezett fordulójában. 2023 januárjában pedig megszületett minden idők eddigi legnagyobb hazai Bocuse d’Or sikere: Bence vezetésével a magyar csapat a bronzszobrot vehette át a verseny lyoni döntőjében.