Hamvas Zoltán a hazai gasztronómiai élet meghatározó alakja. Az 1988-as A Szakma Kiváló Tanulója verseny helyezettjeként indult szakács pályafutása az akkori Forum Hotelben. A Kempinski nyitó csapatában nyolc évet töltött el. Később a Gerbeaud kínálatának megújításával, majd Onyx Étterem nyitásával mindig azon dolgozott, hogy Magyarország és Budapest felkerüljön, majd megerősítse helyét Európa gasztronómiai térképén. Magyarországon kívül német és francia területen töltött szakmai fejlődése szempontjából hosszabb időt.
Küldetése a fiatalok nevelése, hiszen a mai napig együtt dolgozik Szulló Szabinával és Széll Tamással, akik mindketten tanulóként találkoztak vele először. Rendkívül büszke arra, hogy munkahelyén számtalan egykori tanuló és gyakornok tölt be első számú vezetői pozíciót. 2007-ben szakoktató diplomát szerzett, valamint 2014-ben Gundel Károly díjjal tüntették ki.
Az első olyan magyar Bocuse d’Or csapat trénere, amelyik kijutott Lyonba, a világdöntőre.
2013 óta a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, vezetésével sikeresen pályázta és nyerte el kétszer is Budapest a 2016-os és 2022-es európai döntő házigazdai címét.
2017-ben Szulló Szabinával, Hamvas Zoltánnal és Széll Tamással közösen megnyitották a Stand25 Bisztrót, amelyet modern és elérhetőbb magyar konyhaként álmodtak meg, hogy közelebb hozzák a fine dining világát a közönséghez. A bisztró sikere után, 2018-ban elindították a Stand Éttermet, amely kifinomultabb gasztronómiai élményt kínál. A Stand már nyolc hónap után Michelin-csillagot kapott, majd 2022-ben megszerezte a második csillagot is, ezzel a legkiemelkedőbb magyar éttermek közé juttatva őket.