2023. november 18-19-én került megrendezésre a tolcsvai Szirmay-Waldbott Kastély és a Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium szervezésében a Tolcsva, Tokaj kincse nevet viselő országos turisztikai és vendéglátói tematikájú verseny.
Az egész hétvégén átívelő versenyre 3 különböző egyetemről érkezett a 6 döntős csapat, akik 3 kategóriában mérethették meg magukat. Az első kategória az Aszú újragondolva fantázianevet kapta, melyben a témához illeszkedő menükártya megtervezése és elkészítése volt a feladat, egy komplett, ötfogásos menüsorral. Az ételsorba javasolt volt a Tokaji aszú beillesztése. A Vonzó Tokaj-hegyaljai borvidék kategóriában egy akciótervet kellett készíteni, amely a Z-generáció szívéhez közel viszi a Tokaji borok világát. Végül a harmadik, Tokaji, a borok királya, a királyok bora kategóriában reklámfilm, marketing- és eseményterv formájában mutatták be a versenyzők ötleteiket azzal kapcsolatban, hogy a globális piacon hogyan lehetne újrapozícionálni a tokaji borokat. A megálmodott projekteket 15-20 perces prezentáció formájában adták elő a csapatok.
A döntőn természetesen kiemelt szerepük volt a mentoroknak, akik az elődöntőt követően a versenyzőket segítették pályamunkáik tökéletesítésében. A mentorok és zsűritagok:
Kiss O’Shea Dániel – kétszeres Bocuse d’Or különdíjas, magyar és nemzetközi tapasztalattal is rendelkező, aranydiplomás chef, az Aszú újragondolva kategória mentora
Szili Zsuzsanna – edukátor, kultúraközvetítő blogger, a Vonzó Tokaj-hegyaljai borvidék kategória mentora
Varga Laura – az Emerencia pincészet borásza, a Tokaji Kutatóintézet borászati kutatója és a Tokaj-Hegyalja Egyetem Szőlészeti-Borászati Tanszék tanársegédje, a Tokaji, a borok királya, a királyok bora kategória mentora
Nagy Mihály – a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenfogalmi Kar Vendéglátás Tanszékének mesteroktatója, zsűritag
Rátkay Karina – a BGE KVIK harmadéves turizmus-vendéglátás alapszakos hallgatója, a Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium elnöke, zsűritag
A döntő november 18-án, szombaton a tolcsvai Szirmay-Waldbott Kastély és Látogatóközpontban került megrendezésre, ahol először Tóth Bianka, a Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium tagjának énekes előadásával köszöntötték a vendégeket. Az esemény ünnepélyes megnyitása után Dr. Sólyom Andrea, a BGE KVIK Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium szakmai vezetőjének, Szili Zsuzsanna, a tolcsvai Szirmay Waldbott Kastély és Látogatóközpont vezetőjének, valamint Csoma Ernő, Tolcsva polgármesterének köszöntő beszéde következett. Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődtek a prezentációk, majd a zsűri értekezését követően kezdetét vette a díjátadó.
A zsűri az Aszú újragondolva kategória nyertesének a Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium csapatát választotta, melynek tagjai Bencze Gréta Alexandra és Krójer Zsombor voltak, nyereményük pedig egy közös főzés egy star cheffel volt.
A második kategória, a Vonzó Tokaj-hegyaljai borvidék győztesei szintén a Budapesti Gazdasági Egyetemről kerültek ki: Csesztregi Lili és Dobos András, elsőéves hallgatóink voltak. A zsűri végül programtervük megvalósíthatósága és a szakmaisága miatt döntött a páros pályamunkája mellett. Nyereményük egy éjszaka eltöltése a tolcsvai Négy Angyal Vendégházban.
A Tokaji, a borok királya, a királyok bora kategóriájának győztesei a Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatói, Jónás Lívia Beáta és Kósa Szabolcs lettek, akik egy sajátos, QR-kódon alapuló nyereményjáték megtervezésével nyerték meg a kategóriát. Nyereményük egy borkóstolóval egybekötött dűlőtúra volt.
Különdíjban részesült az Aszutime felajánlásából a Zéták csapata, Rácz Dorottya és Bartha Bíborka.
A díjátadót a gálavacsora követte, majd színi előadás következett, amelyen Kovács Vanda és Inotay Ákos előadásában egy improvizációs, interaktív és humoros darabot láthatott közönség. Az est lezárásaként beszédet mondott Miksán Hanna, Szili Zsuzsanna, Dr. Sólyom Andrea és Csoma Ernő.