Diplomámat a New Jersey állambeli Rutgers University-n szereztem informatika és angol szakokon. Később ugyanitt összehasonlító irodalomtudományból végeztem doktori tanulmányokat és védtem meg PhD-disszertációmat, amelyet a Szegedi Tudományegyetemen honosítottam.
Korábban szinte minden korosztályt tanítottam: általános iskolában és középiskolában angoltanárként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen angol nyelv és irodalom oktatóként, valamint vizsgáztatóként, különböző nyelviskolákban pedig nyelvtanárként dolgoztam. Ezeket a tapasztalatokat 2011 őszétől a BGE KVIK Gazdasági Szaknyelvek Intézetében hasznosíthatom adjunktusként. Itt elsősorban angol gazdasági szaknyelvet tanítok, és az USA-val foglalkozó célországtanulmányok c. tárgyat. 2013 és 2019 között a Tanulmányi Bizottság elnöke is voltam.
Fő kutatási területem az afro-amerikai és a magyarországi roma irodalom és kultúra összehasonlító elemzése. Ebben a témában több publikációm jelent meg és adtam elő konferenciákon, pl. a The Gypsy Lore Society konferenciáin, és tagja vagyok a The European Academic Network on Romani Studies-nak. További érdeklődésem a felsőoktatásban résztvevő hallgatók nemzetközi kapcsolatai és kommunikációja.
Helye | A212 |
---|---|
Ideje | |
Megjegyzés | emailben történő előzetes egyeztetés alapján |