Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott területre vonatkozó információkat fogsz látni.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

KVIK

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
KVIK
KVIK
Lakatos Viktor
Turizmus Tanszék, Vendéglátás Tanszék
óraadó
Lakatos Viktor
Elérhetőségek
  • Iroda:1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11.
  • Épület:II. emelet, 207-es szoba
  • Telefon:+36 1 374-6202
  • Belső mellék:
  • Email:Lakatos.Viktor2@uni-bge.hu

Bemutatkozás

Vannak kapcsolatok, amik örökké tartanak… Hogy az én személyes kapcsolatom a KVIK-kel is ebbe a kategóriába esik-e, még nem tudni, de az bizonyos, hogy nagyon jó úton halad felé. Gimnáziumi tanulmányaim vége felé csak annyit tudtam, hogy szeretek főzni és utazni, így kerültem 2010-ben az akkori BGF turizmus-vendéglátás alapszakára. Vendéglátás szakirányra specializálódva végeztem el a képzést, mely alatt kétszer is elnyertem a Köztársasági Ösztöndíjat. BA tanulmányaim során hobbimnak, az újságírásnak is hódoltam, 2011 szeptemberétől 2 éven át töltöttem be a kari hallgatói újság, az Agy-A-Lap főszerkesztői posztját egy 25 fős szerkesztőséget igazgatva. Fél éves szakmai gyakorlatomat 2013-ban a colorado springs-i BroAdmoor szállodában végeztem az Amenities részleg lelkes tagjaként, majd hazaérve szakdolgozatomat a közétkeztetés megreformálásával kapcsolatban írtam. A téma iránti lelkesedésem azóta is töretlen, több előadásnál és konferencián is társszerzőként ill. előadóként szólaltam fel a témában. 2014-ben a diploma megszerzése után párhuzamosan helyezkedtem el a Four Seasons Gresham Palace-ban, mint Room Service Server, illetve kezdtem meg tanulmányaimat a Kar közgazdász-tanár mesterképzésén. Mire 2016-ban befejeztem az egyetemet, a Four Seasonsben már Éjszakás Recepciós munkakörbe transzferáltam. Az iskolától azonban továbbra sem tudtam elszakadni, így kerültem a padok másik oldalára, mint óraadó. Diplomamunkámmal, melyet a gamifikáció oktatási alkalmazásáról írtam 3. helyezést értem el az EcoSim Kft által szervezett országos versenyen, és a kutatás során szerzett tapasztalatokat azóta igyekszem a gyakorlatba is átültetni. Többek között így fordulhat elő, hogy az óráimon pontok helyett Galleonokat vagy Arany Sárkányokat gyűjtenek a hallgatók. 2017 nyarán elhagytam a Gresham Palotát és az akkor a Világ legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapest Night Manager-e lettem. Összesen 2 és fél év éjszakai élet után végül úgy döntöttem, visszatérek a fénybe, és Assistant Front Office Managerként folytattam pályafutásom egészen 2020 nyaráig. Ekkor egy kihívásokkal teli lehetőséggel élve az újonnan átadott Agora komplexum recepciójának vezetője lettem, ahol legfontosabb feladatommá a klasszikus szállodai szolgáltatások implementálása vált egy innovatív irodai légkörbe.

Fogadóóra

Helyeonline
Idejee-mailben egyeztetett időpontban
Megjegyzésszorgalmi időszakban

Szakmai életút

  • 2013-2014Amenities Agent (gyakorlat) - The Broadmoor, Colorado Springs, USA
  • 2014-2016Room Service Felszolgáló- Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest
  • 2016-2017Front Desk Agent - Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest
  • 2017-2018Night Manager - Aria Hotel Budapest
  • 2018-2020Assistant Front Office Manager - Aria Hotel Budapest
  • 2016-Óraadó - BGE-KVIK
  • 2020-HB Reavis (Agora) - Services Supervisor