Kiválasztott nyelv
    HU - Magyar
    Váltásnál az adott nyelven elérhető információk jelennek meg.
  • EN - English
Hallgatói fiók

Budapesti Gazdasági Egyetem

Alkalmazott Tudományok Egyeteme

Budapesti Gazdasági Egyetem
BGE
Alkalmazott Tudományok Egyeteme
Tanszékvezetők pályáztatásával erősíti szakmai közösségét a BGE

Hazánk legnagyobb üzleti egyeteme nyílt pályázaton hirdetett meg 21 tanszékvezetői pozíciót, amelyekre 2022. április 30-ig lehet jelentkezni. A pályázatokról, a toborzás-kiválasztás folyamatáról és a BGE HR témájú aktualitásairól kérdeztük prof. dr. Heidrich Balázst, az egyetem rektorát.  


Egy nemrégiben megjelent interjújában azt mondta: „Tudni kell jó embereket választani”. Kifejtené, hogy mit is jelent ez, kiket tart jó embernek, kollégának?  

Kezdjük talán azzal, hogy a BGE-n sok jó ember dolgozik: olyanok, akikhez jó odafordulni akár egy beszélgetésért, akár egy konkrét együttműködésért, segítségért. Nálunk nagyon fontos érték a másik tisztelete és az ebből származó munkahelyi normák rendszere. Kollégáimmal együtt vallom azt az alapelvet, hogy tekintettel vagyok a másikra, és emiatt hajlandó vagyok a saját perspektívámtól eltérőt is megfontolni. Persze nem elvárás, hogy mindenki vezetői szemlélettel bírjon, de az együttműködésre való nyitottság igen, ennek fejlesztésén pedig folyamatosan dolgozunk.  

A BGE épp most hirdetett meg 21 tanszékvezetői pozíciót. Milyen eredményeket és szakembereket vár a nyílt pályáztatástól?  

A modellváltás egyik legfontosabb eredménye a bérek jelentős emelése akadémiai és nem akadémiai területen egyaránt. Ez nemcsak a már nálunk dolgozó kollégákat érinti, hiszen az új bérrendszerünk lehetőséget teremt arra is, hogy a felsőoktatásból, gyakorlatilag a piacról vonzzunk be új embereket. A jelenlegi jól teljesítő tanszékvezetőinket természetesen örömmel látjuk a jövőben is ebben a pozícióban, de az is igaz, hogy egy teljesen nyitott folyamat következik, ilyen értelemben nincs bérelt helye senkinek. Minden eddiginél jobban várunk egy jól kidolgozott vezetői elképzelést mind a belsős, mind a külsős pályázóktól, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a szakmai műhelyek hogyan fejlődnek majd a jövőben. 

Ez a fajta szemléletmód és felelősség még hangsúlyosabb azon tanszékeknél, ahol szakgondozás is történik, hiszen a képzések egyetemünk „termékei”. Folyamatos elvárás, hogy naprakészek maradjunk a hallgatóink felé, hogy aktuális és friss tananyagot fejlesszünk. Ezt úgy tudjuk elérni, ha élő kapcsolatban vagyunk a tudományos és az üzleti világgal is. Ezért az ideális pályázó egyrészt tudományosan aktív - ez vezetői hitelességi kérdés is -, ugyanakkor erős szervezői készségekkel is rendelkezik.  

Egyébként a tanszékvezetői pozíciók meghirdetése és ennek nyílt kommunikációs kampánya a magyar felsőoktatási logikában akár furcsának is tűnhet, de nemzetközi szinten nagyon is bevett dolog. A magasan minősített egyetemeken is ezt teszik, és nem azért, mert belső utánpótlásból ne lennének elég jók. A mi mostani nyitásunk a piaci logikánkat is tükrözi, és lehetőséget teremt számunkra, hogy tehetséges, értékes embereket találjunk a szervezeten belülről és kívülről egyaránt. A hazai akadémiai piacon ugyanis nem egyértelmű, hogy kikben van szándék a vezetésre, így a nyílt pályáztatás logikája mögött ez a nem titkolt célunk, hogy megtaláljuk a szakmailag rátermett, jó vezetőket. 

A BGE-n két éve indult a ViVa szervezeti kultúra fejlesztési projekt, amely az egész közösségre hatással van. Mit vár ettől a programtól? 

Nagyon fontosnak tartom bármely szervezetnél a kultúra szerepét, tehát azt, ahogyan a kollégák együtt dolgoznak. Nálunk a ViVa szervezeti kultúra fejlesztés során a nehezebb utat választottuk, az egyes kollégák szemszögéből alulról, bottom-up logikával közelítve meg a kérdést. Szerintem az lesz az igazán nagy eredmény, ha ezen projekt mentén minden kolléga elhiszi, hogy valóban számít a véleménye. Van bennem egy töretlen optimizmus ezzel kapcsolatban, és végtelenül hiszem, hogy a folyamat során megalkotott érték- és normarendszerünk az egész egyetemi működésünkre pozitív hatással lesz. A közösen kialakított kultúránk belső iránytűként segíti majd az új kollégákat is az integrációban. Remélem, hogy sokak számára lehet vonzó, hogy - nem épp szokványos módon - a BGE-n van szervezeti kultúra fejlesztési program, és az egyetem vezetése ezt komolyan is veszi. 


A 21 tanszékvezetői pozíció pályázati kiírása a BGE Állásportálján érhető el.